Ficus Hajtás
Thursday, April 17th, 2008A nagy Ficus Elasticam alsó szárán tegnap egy új hajtást vettem észre. Amiért nagyon csodálkozom rajta, hogy pont ott jelent meg, az hogy mindig úgy tudtam a Ficus fent hozza az új leveleket, hajtásokat, és ahhoz, hogy elágazzon le kell vágni a hajtáscsúcsot. Szándékoztam ezt megtenni, mind halasztottam, hogy majd tavasszal, de annyira sajnálom levágni a növényt, hogy mindeddig nem tettem meg. Azt hiszem még egy darabig háborítatlanul hagyom.
Érdekes, hogy ugyancsak a ficusokról olvastam, hogy nagyon nem szereti ha mozgatják. Immár jó néhány hónapja egyáltalán nem volt még csak egy millimétert se odébb tolva, forgatva, vagyis mozdulatlanul áll ott ahol van. Azelőtt mikor kezdett nyúlni a fény fele mindig fordítottam egyet rajra, remélvén hogy egyenletesebben fog fejlődni. Most nincs is nagyon elhajolva a fény fele, pedig csak egy irányból kapja. És az öntözéssel is alábbhagytam, talán ezt hálálja meg most az új hajtással. Nagyon várom lássam mi lesz belőle.





