Kamikaze pletyka

Ma volt nagy égszakadás földindulás! A második növényem, ami ebben az évben, jobban mondva egy hónap leforgása alatt elindul és fejre esik. Erre a pletykára meg fölöttébb büszke voltam, olyan gyönyörűen nőtt és virult, hogy jaj csak na. Erre ma se szó, se beszéd öngyilkosságot kísérelt meg és kamikaze módon lehányta vettette magát a magasból.

Persze kezdetben azt hittem megint bolond ebem hülyéskedik… meg is kérdeztem PrezLee mi a frászt dolgozol már megint, ő meg szegény megszeppenve és azt hiszem megijedve bámult rám, hogy mi van. Nem, nem ő volt ezen esetben, de mivel annyi marhaságot művelt, akár ezt is ráfoghatnám.

Szerencsére a másik növény (az a Monstera Deliciosa volt) is életben maradt, sőt kettő lett belőle. Kicsit csáré meg féloldalas, de mire katona lesz eszébe se jut ezen zuhanása. A Monsteráról nem készítettem fotót zuhanás után. Ellenben a pletykáról igen.

Miután sikerült kibogoznom a letört szálakat, kiderült, hogy a lefele lógó része a felére csökkent. Na de ez van, majd kinő még szebb helyette. Néztem egy darabig, hogy a letörött szálakkal mit is csináljak, de az igazság az, hogy pletykám annyi van mint falun lenni szokott… “tele van a padlás” is, mindenhol pletyka pletyka meg pletyka, nagyon szeretem de azért gondolnom kell a télre is, amikor hova a bánatba teszem majd őket? tán pletyka ágyon fogom aludni téli álmomat? Na ezen dolgokat figyelembe véve (meg büntetés képpen is, hogy lássa mi lesz a vége ha csak úgy szökdösik a növény, meg elrettentő példaként a többieknek is ha ugrásra támadna kedvük) a kukába dobtam a leszakadt szálakat.

Ilyen volt:

Pletyka

zuhanás után a megszeppent ebbel…

dscf4268

és ami maradt…

dscf4271

hát kicsit meggyérült… de végül is nem csoda, hiszen valami 2,5 métert ugrott…

Valamit kiokoskodtam, egyelőre úgy nézem, legközelebb nem fog lezuhanni, most ki van kötve a cserép.

One Response to “Kamikaze pletyka”

  1. Tünde Says:

    azért lett öngyilkos, mert túl nagy a súlya ahhoz a virágtartóhoz… és depibe esett és már dobta is le magát :D

Leave a Reply

All Rights Reserved Copyright © 2008 Design by StyleShout and Clazh
Blog Widget by LinkWithin