Ficus Elastica

Tegnap hirtelen el kellett utazzunk és én csak amolyan potyautasként vettem részt. Az idegen városba érkezve a kedvesemnek tárgyalni valója volt, nekem meg pár óra szabadidőm. Elég szép idő volt így hát elindultam és sétáltam egyet a városban. Nem igazán akartam eltávolodni a kocsitól, mert nem tudtuk mennyit fog tartani a beszélgetés, így meglátogattam egy-két fő utcát és még szándékoztam végigmenni egy páron, ugyanis csak 10 perc járásra voltam a kocsitól. De “vesztemre” egy virágüzlet előtt találtam magam. Nem akartam bemenni, de a kirakatban észrevettem egy növényt ami valamennyire hasonlított a képeken látott babérra… Nos bementem de kiderült, hogy nem babér volt az amit láttam. Ekkor pillantottam meg egy kicsike Ficus Elastica-t, aminek pont olyanok voltak a levelei amilyenre már rág vágytam!

Az otthoninak hosszúkásan oválisak a levelei, és lefele hajlanak, a zöld is kicsit világosabb zöld mint ez. Amit itt a boltban találtam kerekdedebb levelű, maga a levél inkább kerek mint ovális, sötétzöld a színe, az új hajtás pedig pirosas. Nos megvettem ezt a növénykét majd visszasiettem a kocsihoz, ugyanis elkezdett elég jól fújni a szél.

Tags: , ,

Leave a Reply

All Rights Reserved Copyright © 2008 Design by StyleShout and Clazh
Blog Widget by LinkWithin